+36 30 252 63 82 happytimete@gmail.com

AVAGY
JÓ VAGY ROSSZ HA VERSENYZIK A GYEREK?

Angel Salazar képe a Pixabay -en.

Alapvetően elmondható, hogy a győzelmet minden gyermek szereti, hiszen dicsérettel, örömmel és nem utolsó sorban sikerrel jár. Ugyanakkor a versenyzés előtti és alatti izgalmat, a tétet és a környezet terhét már minden gyermek nehezebben viseli. Nézzük meg, hogy a versenyeztetés milyen előnyökkel, milyen hátrányokkal jár, illetve járjunk utána annak is, hogy mit is mond erről a tudomány.

Mi minősül versenynek a gyermek szemében?

Gyermek és gyermek között óriási különbségek vannak. Ugyanakkor egy valami mégis közös bennük, ami nem más, mint hogy a szeretet, a jutalom, vagy a dicséret reményében jól teljesítenek.

A versengés, a versenyszellem már igen hamar megtapasztalható. Játék közben a bölcsődében vagy az óvodában, a sorversenyek, a fogócskák során már meg mutatkozik a nyerni akarás. Sőt anyák napjára, vagy egy előadásra készülve ott van a gyerekben a vágy, hogy jól teljesítsen. Főleg ha az a tét, hogy ő kapja a leghosszabb szöveget, vagy akár a legfontosabb szerepet. Később az iskolában ugyanez a helyzet megjelenik, amikor egy-egy dolgozatra készülnek.

Az izgalom, a gyermekkori stressz hatása a gyerekekre

A stressz nem egy új keletű dolog. A stressz kortól függetlenül az élet velejárója. Ugyanakkor megkülönböztethetünk pozitív és negatív stresszt is. Pozitív stressz lehet a gyerekeknél egy izgalmas játék, egy jó mese, film, egy izgalmas kaland vagy egy egyszerű fogócska, tehát minden olyan dolog, ami pozitív töltetet ad a gyermekeknek.

Ezzel ellentétben a negatív stressz olyan fizikai, vagy érzelmi hatás, ami inkább lemeríti a szervezetet, és ami miatt a gyerekben nem lesz benne a küzdeni akarás pl. egy megrázó esemény, külső nyomás, szülők veszekedése, sérülés negatív élménye.

Valachiné Geréb Zsuzsanna, pécsi gyermek és ifjúsági klinikai szakpszichológus tanulmányában elmondja, hogy versenyben, versenyhelyzetben az a legfontosabb, hogy a verseny élményére és magára a folyamatra helyeződjön a hangsúly, ellenkező esetben a kellemes élmény helyett a befeszülés lesz a végeredmény.

Ez azt jelenti, hogy az aranyérem megszerzése helyett inkább az élményt, a felkészülést és a velejáró koncentrációt valamint a felkészülés alatti sikert kell előtérbe helyezni.

Kinek a feladata a stressz kezelésének kialakítása?

A stresszhelyszet és a versenyhelyzet kezelése a pedagógus és a szülő közös feladata. A tanároknál sem mindegy, hogy azt próbálja meg hangsúlyozni a gyereknél, amit nem tud a gyerek, vagy éppen arra ad ösztönzést, hogy még több vagy még pontosabb tudással rendelkezzen.

Ugyanakkor a szülőkre is nagy felelősség hárul, hiszen részben pozitív megerősítéssel és dicsérettel kell ösztönözni a gyermeket, részben pedig tudatosítani kell benne a helyes utat.

A legfontosabb pedig, hogy a szülőnek kell felmérnie, hogy a gyermek miben látja örömét, valamint hogy a gyermek mely területeken erős.

Azok a szabadidős tevékenységek, amiket a gyermek nem szívből csinál, azt nem szabad erőltetni sem, illetve meg is kell beszélni a gyermekkel hogy mi miatt nem szereti. (mások kinevetik, nem érzi ügyesnek magát, „pikkel” rá a tanár). A szabadidős foglalkozás helyes megválasztása mindenképpen a szülő feladata.

Erről korábbi cikkünkben is olvashatnak:
De akkor most jó vagy rossz a versenyzés?

A gyermekpszichológus elmondja, hogy a versenyzés – bár ez nagymértékben személyiség függő – jó a gyermek szempontjából! A verseny motiválhatja, inspirálhatja a gyermeket, hiszen új feladatokat old meg, új élményekkel találkozik és új ismeretekkel gazdagodik.

A csapatban történő versenyzés pedig az új barátokra találást is elősegíti a csapatszellem kialakulása mellett. Ugyanakkor a legfontosabb az, hogy ne felejtsünk el arra törekedni, hogy a gyermek számára az élményt hangsúlyozzuk az eredmény helyett. A versenyszellem kialakulásával a gyermek saját maga akar majd jobb és jobb eredményeket elérni.

Tóth Tímea