+36 30 252 63 82 happytimete@gmail.com

A Happy-Time

A Happy-Time Tánc egy 2016-ban alakult tánciskola, mely főleg latin táncok, show- és revütáncok és moderntánc oktatásával foglalkozik az esküvői nyitó tánc és a szalagavatós táncoktatás mellett.

Az egyesületet Tóth Tímea vállalkozóként hívta életre, aki ma is a tánciskola vezetője és ugyanakkor több csoport oktatója is. A tánciskola növendékei már az első hónapokban arany minősítéssel tértek haza versenyekről.  

Gyermek és felnőtt táncoktatás Debrecenben
Gyermek és felnőtt táncoktatás, esküvői nyitótánc oktatás, szalagavatós tánc oktatás, osztály tánc tanítása Debrecenben és Hajdú-Bihar megyében.

Célunk

A tánciskola fő célja a tánc, mint sport és mint szórakozási forma megismertetése és terjesztése mind a felnőtt mind pedig a fiatal korosztály számára. Nem egy szokványos tánciskola vagyunk. Nem csak tagjaink testére illetve annak fejlesztése fordítunk hangsúlyt, hanem a mentális képességekre is. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek ne vesszenek el, ne kerüljenek számukra ártalmas közegbe.

Igyekszünk tematikus csapatépítő rendezvényeinkkel, „bulijainkkal” biztosítani számukra a kikapcsolódási lehetőséget is. Természetesen ezen rendezvényeket ingyenes biztosítjuk a csoportok számára.  

A név eredete

Nevünk főleg az oktatóink mentalitását tükrözi. Ugyanakkor a név megalkotásakor figyelembe vettük azt is, hogy mi azt szeretnénk, hogy a nálunk töltött idő alatt felszabadultan, jó hangulatban érezzék magukat a táncosok és óra után vidám hangulattal, feltöltődve, megújulva váljunk el egymástól.

Bár a foglalkozások alkalmával némi szigorúságot kell alkalmaznunk, de minden tanítványunk tudja hogy a foglalkozások előtt vagy után az öltözőkben még mi is együtt nevetgélünk velük. 

Stílusaink

Tánciskolánk igyekszik a csoportok tematikáját úgy felépíteni, hogy mind a kisebb mind pedig a nagyobb gyerekek megtalálják számukra a legmegfelelőbb táncstílust. 

Már a kis kezdő csoportunkban is tanítunk mazsorettet pomponos tánc formájában, latin tánclépéseket és moderntánc alapokat, hogy nagyobb korra egyszerűbb legyen a szakosodás. 

Gyerekként, tiniként és juniorként az alábbi stílusokban találhatod meg önmagad:

  • latin és standard táncok
  • show és revü táncok
  • moderntánc      

Ezen kívül a felnőttekről sem feledkeztünk meg! 

Ha érdekel hobbi szinten a tánc és a mozgás, akkor bizony te is jó helyen jársz. Az sem probléma ha nincs párod, vagy ha van de őt biztosan nem tudod rávenni a táncolásra.  

Felnőttek számára az alábbi stílusokat biztosítjuk:

  • latin és standartánc oktatás hölgyeknek és pároknak
  • Lady latin tánc: táncok ladystyle
  • torna hölgyeknek
  • burlesque tánc hölgyeknek
  • sőt egyéni pároknak is vállalunk felkészítést.

Iskolánk igyekszik teljeskörű táncoktatást folytatni, melynek köszönhetően az alábbi stílusokkal is kiegészítjük a táncoktatási szolgáltatásainkat:

  • esküvőre
  • szalagtűzőre
  • elsősavatóra
  • iskolai rendezvényekre
  • céges rendezvényekre.

Beiratkozásra év közben folyamatosan van lehetőség.

Youtube csatornánk:
https://www.youtube.com/channel/UClBefM6Fa-JC6yBfwcahX8w?view_as=subscriber

Jelentkeznél?

Gyermekként év közben folyamatosan be tudsz hozzánk csatlakozni bármelyik csoporthoz.
Felnőttként időszakosan új csoportokat is indítunk, de a meglévő csoportokba is várjuk folyamatosan a jelentkezést.
Jelentkezni telefonon a +36 30 252 63 82 telefonszámon tudtok, vagy e-mailben: happytimete@gmail.com

A tánc órák kipróbálására debreceni tánctermünkben bármikor van lehetőséged. A kipróbálás ingyenes.
Debrecen, Batthyány utca 11.