Napjainkban nagy divattá vált, hogy a lakodalmakat a pár külön erre az alkalomra koreografált tánca nyitja meg, és csak ezután veszi kezdetét az igazi mulatság. Legyen szó egy egyszerű keringőről, vagy akár egy bohókás mixről vagy a pár stílusának megfelelő zenéről, sőt akár a kettőjük eddigi életének sztorijáról zenébe és táncba foglalva… ma már mindenre láthatunk megoldást! Sőt a tánccal ma már a pár harmóniáját is láttatjuk.
De vajon a táncórák is így zajlanak?
El kell árulnom, hogy nem. Az a sok teendő, az ültetés renddel kapcsolatos kívánságlista (ki ki mellé nem szeretne ülni), a díszlettervezés, az étel kiválasztás, a torta, és az egész lakodalom szervezésével járó folyamatos problémák, és azok megoldásai olykor olyan stresszt helyeznek a párra, hogy azon kapják magukat, hogy már a szalvéta színén vitáznak.
El kell árulnom, hogy a pályafutásom során nagyon kevés olyan párral találkoztam, akiknek nem voltak kisebb- nagyobb vitái a jegyes táncoktatáson.
Gondolom, most sok mindenkiben felmerül a kérdés, hogy miért nem tudják megvárni, míg hazaérnek. Higgyétek el, hogy amikor 4 fal közé vagy zárva a pároddal, és egy olyan emberrel, aki ráadásul folyton megmondja, hogy hova kellene lépnetek, vagy – ami miatt általában ki is szokott robbanni a vita – melyikőtök hibázott, ti sem tudnátok visszafogni magatokat.
Természetesen ez egy átlagos páros táncórán nem szokott probléma lenni. De esküvő előtt, amikor a párok el vannak maradva legalább 10 dologgal, és amikor a huszonkilencedik ültetési rendet csinálják, hogy mindenki elégedett legyen, vagy amikor már saját maguktól is legalább napi 7-szer kérdezgetik, hogy „Biztos akarjuk mi ezt? Nem lehetne inkább egy csendes lagzi a szülőkkel és pár közeli baráttal? Pont elég elhangoznia annak a mondatnak, hogy
„ Te léptél rosszul…”
Hiába leng még ott a mondat vége:
„de megmutatom még egyszer és akkor lepróbáljuk előröl”
Ilyenkor minden szakad… és jön az a bizonyos vita.
A vita, amit türelmesen végig kell hallgatni, hogy megszabaduljon mind két fél a benne felgyülemlett stressztől. Én meg csak állok és várom, hogy mennyi időbe fog telni, és mikor kezdenek el bocsánatot kérni, amiért ezt hallanom kellett.
Aztán jön a megkönnyebbülés. Egyrészt mert a vita miatt egy pillanatnyi teher is lehullik róluk, másrészt, pedig elmesélem nekik, hogy 10-ből 8 párral ugyanez az eset előfordul. Amikor hallják, hogy ez nem egyedi eset, illetve hogy ne is csodálkozzanak ezen, hiszen ennyi mindent elintézni munka mellett, ennyi fele szétszakadni, folyton rohanni, és mindig másoknak megfelelni… nem kis munka!
Egy ilyen beszélgetés után két nagy siker van.
Az egyik ilyen siker az, amikor a következő órán megint elkezdenek vitatkozni, de azt már mosollyal teszik. Ez az a pillanat, amikor én is tudom, hogy szeretetből vitatkoznak, és már nem kell semmit sem mondanom. Tudják, hogy ez a fajta vita jó.
A másik siker pedig az, amikor az esküvő után jönnek a következő üzenetek
” Köszönöm, hogy bíztál bennünk”
„Köszönöm, hogy lelket öntöttél belénk”,
„Köszönöm, hogy türelmesen kezeltél bennünket”
„Köszönöm, hogy ilyen táncot tanítottál”
Tóth Tímea
Ha neked is van ilyen sztorid, hozzászólásban nyugodtan oszd meg ezt velünk. Nyugtassuk meg a leendő férjeket és feleségeket, hogy ti is átestetek ezen és túl lehet élni azt a bizonyos stresszes hónapot.
