+36 30 252 63 82 happytimete@gmail.com

Mit is jelentene a nevünk, és hogyan jött létre? Mik az elveink, és mi az amiért küzdünk? A cikkből mindent megtudsz.

A név eredete

Nevünk főleg az oktatóink mentalitását tükrözi. Ugyanakkor a név megalkotásakor figyelembe vettük azt is, hogy mi azt szeretnénk, hogy a nálunk töltött idő alatt felszabadultan, jó hangulatban érezzék magukat a táncosok és óra után vidám hangulattal, feltöltődve, megújulva váljunk el egymástól.

Bár a foglalkozások alkalmával némi szigorúságot kell alkalmaznunk, de minden tanítványunk tudja hogy a foglalkozások előtt vagy után az öltözőkben még mi is együtt nevetgélünk velük. Sőt ha problémájuk van, hozzánk még hétvégén is nyugodtan fordulhatnak.

Sokan nem tudják, de korábban két másik tánciskolánál tanított a vezetőnk, mely alapján a saját tánciskoláját úgy alakította ki, hogy az itt megszerzett negatív tapasztalatokat merőben elkerülje. Barátságos légkört alakított ki, folyton képzi önmagát, fenntartja a fejlődést, és igyekszik megóvni és vidámabbá tenni a gyermek és felnőtt tanítványait.

Gyermek és felnőtt táncoktatás Debrecenben
Gyermek és felnőtt táncoktatás, esküvői nyitótánc oktatás, szalagavatós tánc oktatás, osztály tánc tanítása Debrecenben és Hajdú-Bihar megyében.

Célunk

A tánciskola fő célja a tánc, mint sport és mint szórakozási forma megismertetése és terjesztése mind a felnőtt mind pedig a fiatal korosztály számára. Nem egy szokványos tánciskola vagyunk. Nem csak tagjaink testére illetve annak fejlesztése fordítunk hangsúlyt, hanem a mentális képességekre, a lélek megerősítésére is. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek ne vesszenek el, ne kerüljenek számukra ártalmas közegbe.

A felnőtteknek sem csupán táncolási lehetőséget biztosítunk már. Fontos az ő testi, lelki egészségük is, így tornázási lehetőséggel bővítettük a repertoárunkat. Ezen kívül pedig elindítottuk a burlesque workshopjainkat is, ahol a tánc mellett rengeteg önismereti feladattal bombázzuk a jelentkezőket, hiszen mi nők sosem vagyunk teljesen megelégedve önmagunkkal, így ezek az feladatok segítenek arra összpontosítani, ami az előnyünkre válik.

Stílusaink

Ahogyan a célunknál említettük, a testi-lelki egészség számunkra a legfontosabb, így az óráinkat, a táncstílusainkat is ehhez igazítottuk.

Gyerekeknek, tiniknek és felnőtteknek is latin és standardtáncokat, showtáncot és moderntáncot oktatunk mindezt ügy, hogy az erőnlétüket is folyton növeljük.     

A felnőtteknek párostáncot, hölgyeknek latin és showtáncot, tornát, burlesque táncot biztosítunk. Számukra sokkal fontosabb a szórakozás, a kikapcsolódás, mint pontos precíz táncolás. A rohanó világban a felnőtteknek is kell egy kis énidő, egy kis megerősítés… Ebben pedig segítünk!

Nagy kedvencünk az esküvői nyitótánc oktatás, az egyéni páros tánc oktatás is, hiszen itt találkozunk a szerelemmel, megismerjük a párokat és hozzájuk igazíthatjuk teljes egészében a táncokat.

Szervezeti átalakulások

A Happy-Time Tánc egy 2016-ban alakult tánciskola, mely főleg latin táncok, show- és revütáncok, mazsorett és moderntánc oktatásával foglalkozott az esküvői nyitó tánc és a szalagavatós táncoktatás mellett.

Az egyesületet Tóth Tímea vállalkozóként hívta életre, aki ma is a tánciskola vezetője és ugyanakkor több csoport oktatója is. A tánciskola növendékei már az első hónapokban arany minősítéssel tértek haza versenyekről.  

A tánciskola 2019-ben szervezeti átalakuláson ment keresztül, így a ’19-es évadot egyesületként működve folytatta a táncoktatást.

Sajnos a Covid-19 is ebben az évben jelent meg, így 2020-ban egyesület átállt az elvárt online oktatásra, melyet nem tudta az egyesület keretin belül végezni. Bízunk benne 2021-ben a nehézségek ellenére újra személyes oktatással tudjuk majd fogadni a növendékeinket.